Edith Södergran – Napsötét hegycsúcsom

Ó napsötét hegycsúcsom,
hát ismét magadhoz veszel?!!!
Egyre magányos ligetedbe vágyom
az örömtől terhes fák közé.
Csak ott lehet hazám,
ahol a tűzszemű angyalok
térdre borulnak,
így csókolván el a vágy
parány-cseppjeit a földről.

Ó sötéttelen hegycsúcsom!
Egy percig sem bírnám nélküled,
boldogulnék csupán.
Harmadnap kihalna alólam a föld
álmukban szissegnének az erdők.
Mi hát hidam, határtalanom, hazám?
Pettyek a kék égbolton,
árny fényes szemedben,
egy nap,
mélységes mély farkasüvöltés.

Ó napsötét hegycsúcsom!
Szabad-e erőm ívére görbítnem a Földet?
gyógyítnám is magam,
ez lehet a csepp, amely mindent átitat.

Épp ezért vágy, feszítsd meg mellkasod!
Nőj, kívánkozz égi-magasba!
Ébredjen a földnek fürge katonája,
derűsen és újulón, mint felfegyverzett ördög.

——————————————–

A sápadt földbe és magas égbe,
lábaidhoz ereszkedem, napsötét hegycsúcsom!

@Edith Södergran, suoment.:Pentti Saaritsa, Uuno Kailas, Aale Tyyli, Otava, Helsinki, 2011